Profi
oktatók
A képzéseket vezető oktatók összesen 100+ év szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
Hivatalos
képzés
A hazai oklevél mellé kérheted a YAI nemzetközi jógaoktatói diplomáját is.
Korlátlan
hozzáférés
A frissülő oktatási anyagokhoz nemcsak a képzés ideje alatt, hanem később is hozzáférsz.
Bárhol és
bármikor
Képzéseinket szabadon ütemezve végezheted, csak vizsgáznod kell személyesen.
100%
garancia
Ha nem vagy elégedett a képzéssel, 14 napon belül jelezd, és visszafizetjük az árát.
ALAPÍTÓ ÉS SZAKMAI VEZETŐ
DIÓSZEGI ÁDÁM
Már gyerekkoromban az életem része volt a meditáció, a mozgás, a keleti filozófia és az, hogy szerettem volna jobbá tenni a világot. Többféle sportot űztem, öt évig shotokan karatéztam, amiben nagyon megfogott a keleti légkör és a mozgások modern anatómiai alapokon nyugvó, precíz kivitelezése. Később, az egyetemi éveim alatt találkoztam először a jógával, ami rögtön olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy otthagytam informatikusi pályámat.
2017-ben nyitottam meg a Samadhi Jógastúdiót, ahol jógaoktató képzéseimet vezetem és oktatóimmal jelenleg is többféle modern és tradicionális jógafajtát tanítunk. Jógastúdiónk már a nyitás utáni évben elnyerte a látogatók véleménye alapján “Az ország legnépszerűbb jógastúdiója” címet.
Jógaoktató képzéseink a kezdetektől teltházasak, évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ennek hatására jött az ötlet, hogy elérhetővé tegyük őket szélesebb körben, online formában is. Tervünk megvalósításánál a legfontosabb szempontok között volt, hogy a jógastúdiónktól és személyes oktatóképzéseinktől megszokott minőségben sajátíthassák el tanulóink a jógában rejlő lehetőségeket. Így jött létre ez az oldal.
Meggyőződésem, hogy mindenki természetes állapota a korlátoktól mentes szabadság és boldogság, amely felismerésére a jóga a legjobb lehetőség. A jógaoktatás mellett festek, írok és népszerű oldalakat vezetek a Facebookon és Instagramon.
ONLINe JÓGAOKTATÓ
KÉPZÉSEINK
Az online KÉPZÉSEKET VEZETŐ
OKTATÓINK
Diószegi Ádám
Gerinc- és hatha jóga oktató, jóga mozgásterapeuta, sportoktató, a Samadhi Jógastúdió alapítója és szakmai vezetője
Czvikli Zsuzsanna
Gerinc-, hatha- és flow jógaoktató, fasciális jógaterapeuta, jóga mozgásterapeuta, Astanga jóga oktató
Minczér Zsolt
Gerinc-, hatha és flow jógaoktató, NMPT instruktor, Kinesio tape terepeuta, masszőr
Nagy Oxána
Gerinc-, hatha-, flow-, női-, aerial- és yin jóga oktató, életmódtanácsadó
Kósa Zoé
Vinyásza flow-, hatha- és yin jóga oktató, kortárs és modern táncművész
Hortobágyi Andrea
Kismama-, posztnatális, női-, gyerek-, hatha-, yin- és gerincjóga oktató, dúla, testnevelő tanár
Kárpáti Nóra
Női- és kismamajóga oktató, jógapszichoterapeuta és életmód tanácsadó
Egyed Brigitta
Hatha, flow-, női- és yin jóga oktató
Kiss Ádám
Hatha- és flow jóga oktató
KÉRDÉSED VAN?
KERESS MINKET
Akár jógázni szeretnél, akár jógaoktató képzéseinkkel kapcsolatban merül fel kérdésed, keress minket bátran elérhetőseink bármelyikén!
Jógastúdiónk és élő képzéseink
SAMADHI JÓGASTÚDIÓ
1133 Budapest, Dráva utca 17.
ELÉRHETŐSÉGEK
Stúdió (Gyöngyi): +36 30 46 56 331
Képzések (Nóri): +36 30 396 8920
Email: info@jogaoktato.hu